|
Gyakori légúti megbetegedés gyógyulása |
|
|
|
|
Írta: Torma András
|
|
2010. május 14. péntek, 22:30 |
|
„Enikő nagyon sokszor és sűrűn szenvedett felső légúti betegségben, illetve rejtett „láz szindrómás” betegségben. Amikor András felajánlotta a segítségét, Enikő 4 éves volt. Ekkor már a láz szindrómás kórból kigyógyult. Eljött hozzánk és elkezdte kezelni őt. Az első alkalommal állapotfelmérést végzett, majd speciálisan azokat a területeket kezelte, ahol a gócot érezte. Ez, ha jól emlékszem kb. 10 kezelést jelentett. Az első alkalmakkor egészen jól viselte, a közel 1 órányi fekvést. Ez idő alatt mesét olvastam neki, vagy beszélgettünk. Aztán kezdett jobban lenni, majd ezáltal nehezebben viselte az egyhelyben való „semmittevést”, így András dolga is nehezebb volt, majd még később már elutasító is lett, nem akarta már. Az idő haladtával kénytelen volt olyan időben gyógyítani, amikor aludt még. Ritkultak a beteg időszakok, közben volt egy orrmandula műtét is, ami után még mindig sajnos jelei mutatkoztak a felső légúti betegségeknek. A kezelés vége felé már eléggé elutasító lett, már nem akarta, hogy valaki, egy „idegen” ott legyen a közelében. Így véget ért a gyógyítás, de elmondhatom, hogy lassan egy éve már hogy nem kellett vele táppénzen lennem és még a mai napig emlegeti András nevét, hogy mikor hívom el őt újraJ Köszönöm a segítségedet!!! Enikő anyukája” |
|
Segítség lelki problémákon, műtéti terhek elviselésében |
|
|
|
|
Írta: Torma András
|
|
2010. május 12. szerda, 23:04 |
|
"2010 januárjában bal petefészek rosszindulatú elváltozásának gyanúja merült fel. Ezt megelőzően már túlestem két nőgyógyászati nagyműtéten. Lelkileg nagyon megviselt, hogy ismét hasi műtét előtt állok. Hasi panaszaim is voltak fájdalom, feszülés, görcs. A Reiki adott erőt ahhoz, hogy legyőzzem a rettegést, folyamatos félelmemet! Budapestere többször kellet utaznom mert az Onkológiai Intézetben vállalták az operációt. Az utazástól is féltem. A Reiki hatására oldódtak hasi panaszaim, lelkileg megerősödve, higgadtsággal, türellemmel estem át a megpróbáltatásokon. Az altatások után nagyon rosszul voltam, most enyhe hányingeren kívül, ami hamar megszűnt, semmi nem volt. A lábadozás szakában a Reiki kezelés hatására fájdalmam csökkent, sebgyógyulás gyorsabb volt. Fizikailag és lelkileg is hatalmas segítséget adott. A kezelések során nyugodtságot, melegséget éreztem. Az aktuális panaszaim azonnal megszűntek. Pl. gyomorégés, fejfájás, nyaki és hátfájdalom. Hangulatom javult, erősnek, magabiztosabbnak, határozottabbnak érzem magam azóta is. Tudatosabban élem az életem! G. Ágnes Tatabánya" |
|
|
Rendszeresen beteg gyerek gyógyulása |
|
|
|
|
Írta: Torma András
|
|
2010. április 21. szerda, 23:26 |
|
"Gyógyító kezek A reikit Évi barátnőm által ismertem meg. Eleinte még nem tudtam mi is történik velem. Egy-egy stresszes nap után/közben, mikor szellemileg teljesen kimerültem, Évike kezelni kezdett. Annyit éreztem, hogy kezein keresztül elindult valami megmagyarázhatatlan felém. Percek alatt feltöltődtem. Felfrissültem. Annyit tudtam, hogy ezt az energiát reikinek hívják. Ennél többet - akkoriban - nem foglalkoztam vele. A reiki nyugalmat adott, jól éreztem magam tőle. Évekkel később pici lányommal voltam utolsó hónapos terhes és épp lakásfelújítás közepén jártam, mikor életem párja úgy gondolta, hogy a családalapítással járó felelősséget mégsem vállalja, és egyszerűen kiszállt az életünkből. A nappalokat a munkám és a nagyfiam töltötte ki, az éjjeleket a padlósúrolás, bútortologatás… és már csak pár hét maradt szülésig. Ekkor kaptam egy e-mailt, hogy reiki tanfolyam lesz a hétvégén. Nem gondolkodtam azon, hogy elmenjek-e. Bátran mondhatom, hogy egy életre szóló segítséget kaptam, ami a legjobbkor érkezett. A beavatás után minden este úgy aludtam el, hogy a hasamra tettem a kezem és lányommal együtt töltődtünk, ittuk a hirtelen jött gyógyító energiát. Bár babácskám koraszülött lett, de teljesen egészséges volt, az APGAR tesztje is 10 pontos lett. Párom is visszatért hozzánk, az új jövevény által teremtett szeretet melegébe, és egy évet velünk élt. Újbóli szakításunk lelkileg összetörte pici lányunkat. Az addig makk-egészséges baba hirtelen betegségek sorozatán esett át. Főleg felső légúti problémákkal küzdött, torka, mandulája, füle, tüdeje szinte állandó gyulladásban voltak, láza többször szaladt 40 fok fölé. Másfél évig tartott a folyton megújuló betegség. Már a kórházat is megjártuk, mikor András felajánlotta a segítségét. Napközben nem lehetett kezelni lánykámat, mivel a reikitől úgy feltöltődött, hogy képtelen volt nyugodtan ülni/feküdni. Így csak az ebéd utáni és az éjszakai alvások alatt volt mód a kézrátétellel történő gyógyításra. András hetente többször jött, akár este 9 vagy 10 után és kezelte gyermekemet sokszor éjfélig is. Nekem pedig mindig megmutatta, kezelőlapon berajzolta, hol vannak blokkok kicsi testében, amiket a hét többi napján én is próbáltam oldani. A reiki mester hetekig tartó munkája hatására lassan javulni kezdett lányom állapota, erősödött a teste, végül teljesen meggyógyult. Az energiából – ami a kezelések során betöltötte a szobát – nekem is jutott. Éreztem, hogy a baba miatti éjszakázástól kimerült szervezetem feltöltődik. Azóta eltelt egy év, kislányom teljesen jól van. Olyan akár egy kis energiabomba. Fáradhatatlan, mindenre kíváncsi, számára nem létezik a lehetetlen. Rendszeresen reikizem Őt is, magamat is. Eljárok a reiki közösség által tartott rendezvényekre, egészségnapokra, ahol gyakorlott reikis társaimtól is mindig kérek és kapok energiát. Pár héttel ezelőtt, egy tanfolyam elvégzéséhez egészségügyi vizsgálatra volt szükségem. A vér és a vizeleteredményem negatív lett, az összes mért érték a határokon belül volt, sehol egy csillag a leleten…. Ezúton is köszönöm Andrásnak a gyógyító munkáját, útmutatását, Évi barátnőmnek a tanítást. Hálás vagyok, hogy megismerhettem a reikit, amely áldást hoz az életünkbe. Tatabánya, 2010. április 20. Kustos Éva" |
|
Szédüléses migrénes fejfájás gyógyulása |
|
|
|
|
Írta: Torma András
|
|
2010. április 20. kedd, 23:02 |
|
„16 éves lányom migrénes fejfájában, szédülésben szenvedett. 3 havonta 1 hétig nem tudott iskolába járni. Minden orvosi vizsgálat eredménye negatív volt. 2009-ben 3-4 reiki kezelésen voltunk. A kezelések során éreztem az energia áramlást, a feltöltődést, a koncentrációt, a hitet. 2009. augusztus 15. óta nem jött elő a tünet (8 hónapja). Bizakodóak vagyunk. Köszönet Bandinak. Pintérné Szakál Ágnes” |
|
Módosítás dátuma: 2010. május 14. péntek, 22:31 |
|