|
Tevékenységünk támogatása |
|
|
|
|
Írta: Torma András
|
|
2010. szeptember 09. csütörtök, 10:03 |
|
A napokban egy nagyon kedves telefont kaptam egy mosonmagyaróvári hölgytől. Azzal hívott fel, hogy a telefonszámomat és a bankszámlánk számát egy ismerősétől kapta (ez a weboldalunkon a bal oldali menüben, a "Te is segíthetsz" pontban olvasható). Ugyanis az a hitvallása, hogy az embernek a megszerzett jövedelmének egy részével valamilyen jó ügyet kell támogatnia. Két olyan szervezetet is megnevezett, melyeknek korábban adományt adott. Mivel azokról azt hallotta, hogy az nem mindig kerül a rászorulókhoz, most megfelelő szervezetet keres - ezért érdeklődött rólunk. Elmondtam neki, hogy gyógyítóink állásukat adták fel, hogy a betegekkel foglalkozhassanak, és azokat is kezeljük, akik nem tudnak érte fizetni - azt hiszem, ez meggyőzte őt. Igazán szívet melengető volt ez a beszélgetés. Remélem, egyre többen éreznek majd felelősséget az iránt Magyarországon is, hogy a társadalom nonprofit részét, illetve a rászorulókat segítő személyeket, szervezeteket is támogassák - önzetlenül.
|
|
|
Reiki I. tanfolyam Budapesten |
|
|
|
|
Írta: Horváth Gusztáv
|
|
2010. szeptember 07. kedd, 17:45 |
|
Kedves Érdeklődő! 2010. szeptember 11-én, szombaton 9:00 órától Reiki I. avatást tart Pőcz Evelyn reiki mester Budapesten. Bővebb információ: Pőcz Evelyn, 30/ 604-4856 Várjuk Önt is Szeretettel! |
|
Reiki tanfolyam Lakiteleken! |
|
|
|
|
Írta: Százdi József
|
|
2010. szeptember 01. szerda, 20:52 |
Kedves Érdeklődők!
2010. szeptember 11-én szombaton 10 órai kezdettel Reiki I. (Shóden) tanfolyamot tart Fodor György Reiki Mester, Lakiteleken, az Usui Reiki Ryoho tradíciója szerint.
Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: +36 30 561-33-36
Várunk Mindenkit Szeretettel!
|
|
|
Közösségi Reiki gyakorlás Lakiteleken! |
|
|
|
|
Írta: Százdi József
|
|
2010. szeptember 01. szerda, 21:04 |
|
Kedves Gyakorlók!
Szeptember 18.-án vasárnap 18 órától ismét chúden szintű gyakorlás lesz Lakiteleken!
Szeretettel váruk minden Kedves Tagunkat! Kedves Érdeklődők! Gyakorlásainkról készűlt képeket lehet megtekinteni honlapunk fotogalériájában.
Szeretettel: Százdi József : +36 / 30 561-33-36 |
|
Önkéntes segítői képzés Tatabányán |
|
|
|
|
Írta: Torma András
|
|
2010. augusztus 30. hétfő, 21:49 |
|
A Tatabányai Reiki Közösség első őszi önkéntes segítői képzése szeptember 5-én vasárnap 16 órától lesz a tatabányai Óvárosi Közösségi Házban. További információ 70/380-28-17. |
|
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 30. hétfő, 21:57 |
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 3 |