2009. év értékelése PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Fodor György   
2009. december 31. csütörtök, 20:56

Kedves Reiki gyakorlók, kedves érdeklődők, Mesterek!

 

Az első Teljes év is mögöttünk van már. 2010. január 1. első napjaiban emlékezzünk vissza, hogy indultunk az évnek, hova jutottunk, és mi vár ránk 2010.-ben?

 

 

2009. évre kitűzött feladataink, amiket elvégeztünk:

 

 

  • Csökkentettük az informatikai költégeinket. (Fodor György)
  • A 4 japán reikis könyv kiadása áthúzodik 2010. évre, a fordítási költségek több millió forintba kerültek ugyanis. 2010.-ben is még csak kettő könyv jelenhet meg.A közadakozás nem lett sikeres e célra. Így az egyik könyv költégeinek felét Fodor György és a japán barátai állják, a másikat Maszaki Nyishina mester finanszírozza meg.
  • Tanítóink bepótolták a japán tradicionális feltételeknek megfelelő hiányzó tapasztalatokat a betegkezelés terén. (mind)
  • Rengeteg ingyenes gyógyító napot tartottunk, különösen a Közép-Magyarországi és a Közép-Dunántúli régióban (Kálazi Ági, Torma András, Zsidek Nóra, Pőcz Evelyn)
  • Lett egy gyakorlóhelyünk a Szárnyas utcában Budapesten, 2010.-ben a városközpontban működik tovább a Váci utcában (Budapesti Közösség összefogása-anyagi támogatása, Torma András, Pőcz Evelyn és Fodor György munkája nyomán sikerült elérni).
  • Kétszer is vendégül láttuk és tanítást adott Maszaki Nyisina mester és itt volt Mami Kaneko tanító-asszisztens is, akiket japánban ismertünk meg. Közösségünk tagjai számára bemutatót is tartottak.(közösen, Oroszlánrészt vállalt a sikerhez Kálazi Ági és Torma András)
  • Több mint 80 gyógyító napot szerveztünk egyenlőre a Dunántúlon és a fővárosban és Pest megyében. (Elősorban Kálazi Ági és Torma András)
  • A Trismegitos képzései folytatódtak. (Melegné Tóth Judit)
  • Rendszeres gyakorlás van: Veszprém, Ajka, Várpalota, Győr, Tatabánya, Budapest, Lakitelek, Szeged, Balatonlelle, Kaposvár. (közösen)
  • Önállóan dolgozó gyógyítónk működik Budapesten (Pőcz Evelyn, Zsidek Nóra, Juhász Kriszta) Balatonlellén (Fodor György) Tatabányán (Torma András), Kaposváron (Nagy Attila) Lakiteleken (Százdi József).
  • Minden kezelést dokumentálunk. (közösen)
  • Ahol akartak Reikit tanulni, oda mentek tanítóink és vezettek gyakorlásokat is rendszeresen. (Kálazi Ági, Fodor György, Pőcz Evelyn)
  • Felmutattuk, betartjuk és éljük a REIKI tradícióját. (Mind)

 



Módosítás dátuma: 2010. augusztus 28. szombat, 14:23
 

Névnap

Ma 2010. szeptember 06., hétfő, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Belépés



Hasznos REIKI oldalak

Hasznos Reikis oldalak:
Usui Szellemi Iskola Közösség hivatalos oldala
Az Usui Szellemi Iskola Közösség hivatalos honlapja
Trismegistos Szellemi Iskola és Műhely
A Trismegistos Szellemi Iskola és Műhely honlapja
Mikao Usui élete, tanításai
Mikao Usui emlékére készített honlap
Tiszta Fény Egészségközpontok
Az Usui Szellemi Iskola Közösség Tiszta Fény Egészségközpontjai
Aroma-Forest Reiki
Az Aroma-Forest Reiki oldala
Jikiden Reiki
A Jikiden Reiki oldala
Kiadvány
Az Usui Szellemi Iskola Közösségről